Bár
pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre az nVidia GeForce256 sikerét
illetően, egy biztos, ez a grafikus processzor messzemenőleg beváltotta
a hozzá fűzött reményeket. Mindez, lassan egy év távlatából, már világosan
látszik. A GeForce különböző típusait (32Mb SDR, DDR) ugyan csak most
éri utol az az értékvesztés, amelyet sokan a vásárlás alapfeltételeként
tartanak számon, és bár jelen dolgozat is már az utód (GeForce 2 GTS)
kvalitásait veszi górcső alá, a játékok legtöbbje, mint ezen kártyák
valódi terepe, sokszor még most sem tud mit kezdeni velük.
Persze
pár spiel szinte kicsattan tőlük, bár az a brutális fill rate, amit
ezek a kártyák produkálnak, sokszor marad kihasználatlanul. Annál is
inkább, hiszen a grafikus teljesítmény önmagában még nem elég; ha nincs
alatta egy erős processzor (meg elég RAM, szóval, ha nem kellőképp izmos
a konfig..), mit sem ér. A processzor fontossága, rövid tesztünk alatt
is napnál világosabban látszott, ezért a konklúziót megelőlegezendő
elmondhatjuk, hogy high end videókártyához high end processzor dukál.
Jelen esetben pedig ez úgy konkretizálható, hogy 1000MHz-es Athlon-unkhoz
már sokkal inkább érdemes GeForce 2-es kártyát választani, mint nem.
Az
nVidia magasra tett mércéjét amúgy is csak mostanában kezdi pedzegetni
a konkurencia, nVidia terméket sokáig szinte csak nVidia termékkel lehetett
összehasonlítani. A GeForce-ra épülő kártyákat a TNT 2-esekkel, a GeForce
2 köré épülőket pedig a GeForce(256)-ot hordozókkal. Voltak persze egyéb
gyártóknak is viszonylag kompetitív termékei, azonban valahol mindegyik
kevésnek bizonyult, ha a ring másik sarkában nVidia produktum
melegített, és 12 menetről általában szó sem volt. Ez változik
meg talán a közeljövőben, hiszen a 3dfx és az ATi tényleg mindent megpróbál,
hogy ezen a virtuális dobogón, minél előkelőbb helyet szerezzen meg
magának. A 3dfx a Voodoo5-re, az ATi pedig a RadeOn-ra esküszik. A nagyérdemű
pedig, mint mindig, most is csak nyerhet, már ha érdekli a boksz,
és minket igenis érdekel. A cikkíró meg pontozóbírói szerepben tetszeleghet,
mint most is, mert neki meg az áll jól. Legalábbis azt hiszi.
Az
nVidia egyébként már régi motorosnak számít a szakmában, bár ezek a
fogalmak itt kicsit mást jelentenek, mint másutt, mert a szakma max.
6-7 éves, miképp a régi sem jelenthet sokkal többet, de ez épp elég.
A Riva 128 kezdeti fél sikerei után, a TNT illetve a TNT 2, már valóban
megkerülhetetlenre sikeredett, szó szerint berobbant a piacra, állva
hagyva olyan versenyzőket, mint akár a 3dfx, aki a Voodoo3-mal igencsak
lépéshátrányba került, nem is kis időre. Mint már említettük, ezen lépéshátrányt
talán mostanra sikerül majd végre ledolgozniuk, nem mintha annyira a
szívünkön viselnénk a sorsukat, de a piac is valami ilyesmit szeretne,
úgy általában.
Mindezek
után érkezünk el tavaly ilyenkorhoz, amikor megtörténik az nVidia szokásos,
évi, rendes fátyol fellibbentése, már ami legújabb terméke bemutatását
illeti, megkezdődik a GeForce diadalmenete, ami még napjainkban is tart,
a piac pedig tárt karokkal fogadja: “éljen soká az első GPU-s videókártya,
isten éltesse nVidia-t!”
Mert
tényleg van abban valami, hogy GPU, meg Transform&Lighting, meg
hogy mindez ne a CPU erőforrásait zsigerelje, hanem maradjon szépen
a videókártya felségterülete, mert ez így logikus, meg mert ilyen még
úgysem volt. A különbség szemmel látható, időben érzékelhető, nélküle
élni sem lehet. Ez persze túlzás, de hasonlóképp túlzás az
is, hogy a videókártya lassan már egy második alaplapként ül az alaplapban,
GPU-val, saját, manapság 32/64Mb, újabban DDR SD/SGRAM-mal, az árát
tekintve pedig szinte ugyanannyiba kerül, mint a számítógép többi alkatrésze,
együttvéve. (persze monitor, hdd nélkül) “Neked milyen géped
van? Hát, GeForce 2 GTS az ELSA-tól, amin rajta van valami PII-es proci,
32 mega RAM, meg valami ASUS mobo..” Persze ez csak majdnem
van így, de ez is épp elég.
Szintén
az nVidia vezette be a fél évenkénti termékmegújítás gyakorlatát, amelyet
az őszi bemutató után, rend és szükség szerint tavasszal ejt meg, s
vele általában ámulatba a piac többi szereplőjét, akiket többnyire meglepetésként
ér a felismerés, hogy már megint eltelt fél év, a fenébe
is..
Idén
tavasszal így született meg a GeForce 2 GTS (Giga Texel Shader), amely
valóban csak frissítése az elmúlt őszi újdonságnak, bár ez sem kevés,
sőt. Mi változott: 0.22 mikron helyett már 0.18 mikronos csíkszélesség,
annak minden előnyével (úgymint: kevesebb fogyasztás, kisebb hőtermelés,
magasabb elérhető működési frekvencia), tovább optimalizált T&L
egység (közel kétszeres teljesítménnyel), software-es FSAA támogatás
(ami ugyan messze elmarad a 3dfx T-Buffer-re alapozott megoldásától,
de azért működik..), és egy újabb engine implementálása,
amit az nVidia csak Shading Rasterizer-nek (NSR) nevez, amely mindenféle
pixel-öltöztetős műveletet hardware-ből kipenget,
a többit meg majd meglássuk..
A magasabb
elérhető működési frekvencia konkrétan minimum 200MHz-et jelent,
amely a RAM oldalon (amely oldal egyelőre meglehetősen egyoldalú, hiszen
az összes termék, szinte kizárólag 32Mb-nyi DDR SGRAM-ot cipel, holott,
az SDRAM támogatással se lenne gond, bár mivel a GeForce-ok általában
a RAM felé bírnak szűk keresztmetszettel, ez nem is annyira valós probléma..)
pedig 166/333MHz-et, hiszen DDR memóriáról van itt szó. A RAM sávszélessége
sem maradt eképp változatlan, a standard bandwidth
5,3Gb-ra nőtt, amely a GeForce SDR/DDR 2,7/4,8Gb-os értékeihez képest
valóban előrelépés.
De
mire is elég a 200MHz-es GeForce 2 core? Amikor pixel fill rate-ről
esik szó, akkor közvetve a grafikus processzor MHz értékét vesszük alapul,
kalkulálunk a pipeline-ok számával, majd kidobjuk
a végeredményt: egy 200MHz-es proci kereken 200x4,
azaz 800 megapixelt dolgoz fel másodpercenként, és mivel a GeForce 2
már nem egy, hanem két texelt számol ki órajelenként,
ez a teljesítmény texel-ben kifejezve pont a duplája, azaz 1,6 gigatexel
pro másodperc. Innen a GTS címke, merthogy ugye Giga Texel Shader.
Amint
az ELSA gyakorlata is mutatta, volt fantázia a GeForce-ok PCI-osításában,
hiszen egész sok alaplap kelt már el eddig is i810-es (integrált videókártyás)
chipset-tel, ahol az elhagyott AGP slot, az ilyenirányú továbbfejlesztéseket
mondhatni ellehetetlenítette. PCI slot persze még ezeken a lapokon is
maradt elég, így olyan grafikai aduászok fogadása, mint a GeForce PCI,
probléma mentes volt. Sokáig úgy tudtuk, hogy ez így lesz a GTS kártyák
esetében is, de nemrég pont az ELSA revideálta ilyenirányú elképzeléseit,
azaz Gladiac GTS PCI talán egyáltalán nem is lesz.
Annak
ellenére, hogy az első GeForce 2 kártyák csak 32Mb
(DDR SG)RAM-mal érkeznek, az nVidia referencia driverének legújabb verziói
(>=5.16) már támogatják az S3TC nevű textúra tömörítést (OpenGL alatt),
amely így szinte feleslegessé is teszi 64Mb RAM használatát, amellyel
egyes GeForce kártyákon találkozni, mert a végeredmény szinte ugyanaz.
De
térjünk vissza a fill rate-hez, hiszen manapság ezen áll vagy bukik
egy videókártya sikere. Mint már említettük, ennek
a GeForce 2 GTS igazán bőviben van, 800 000 000 pixel/s roppant impozáns.
Annak ellenére, hogy nincs az a helyzet, ahol kifuthatná
magát ennyire, így ez csupán egy elméleti határértéket jelent.
Mert amint a kártya tesztelésére került sor, és amint mindezt számszerűsíteni
próbáltuk, kiderült, hogy a sok, nem is annyira sok, persze
nem is kevés, de azért lehetne több is..
Ennyi
felvezetés után, lássuk, milyen tesztkörnyezet fogadta a Creative Annihilator
GeForce 2 GTS kártyáját, amely ezúttal is a CHS Hungary Kft. jóvoltából
landolhatott szerény tesztlaborunkban. A kártya képességeit a lehető
legjobban feltárandó, két konfigurációt is hadrendbe állítottunk.
| Intel
Pentium II 450/504MHz |
ASUS
P3B-F |
192MB
Infineon SDRAM (112MHz, CAS-2) |
| Adaptec
AHA-2940U/UW vezérlő |
IBM
UltraStar 18.2GB SCSI-U2W HDD |
Win98,
DirectX 7.0 |
| AMD
Athlon 750/1000MHz |
Tyan
Trinity K7 |
192MB
Infineon SDRAM (133MHz, CAS-2) |
| Adaptec
AHA-2940U/UW vezérlő |
IBM
UltraStar 18.2GB SCSI-U2W HDD |
Win98,
DirectX 7.0 |
Mondanunk
sem kell, hogy a két összeállítás azon megfontolásból készült, miszerint
az egyik egy high end, a másik pedig egy low end gép próbált
lenni. A kártya amúgy az AGP slot-ba illeszkedett, amelyet a Trinity
K7 esetében végig 2x-es módban hagytunk, ugyanis a 4x-es mellett nem
sok minden szólt. Az nVidia egyébként mindig is (a TNT óta..) remek
drivereket írt, ráadásul az összes termékéhez egyféle csomagot ad, amelynek
a beszerzése eddig még soha semmi gondot nem okozott. A kártya túlhajtására
is ezen referencia drivereken keresztül van lehetőségünk, amelyre jelen
tesztünkben is sort kerítettünk, a teszt eredményekben utalunk is majd
rá. Az nVidia chip-eket általában ugyanígy, azaz külön a core-t és külön
a RAM-ot, lehet túlhajtani, ami legtöbbször sikerrel is jár, gondoljunk
csak a TNT 2 high end verzióira, amelyek anno akár 170MHz fölé is felmerészkedtek,
pl. a Hercules TNT 2 Ultra kártyáinál.
Következzenek
tehát a teszt eredmények, táblázatba rendezve, majd pedig az eredmények
röpke vizsgálata.
Tesztprogramunk
amúgy az ilyen és ehhez hasonló tesztek etalonja, a 3DMark2000, amelynek
eredményei többnyire megállják a helyüket szélesebb összevetésekkor
is. A Quake III Arena timedemo-ját ez esetben kihagytuk, de reméljük,
nélküle sem tévedünk túl nagyot..
Ejtsünk
szót még röviden a frame rate-ről, amely mindössze annyit jelent, hogy
adott időegység alatt (ha fps, azaz frame per sec,
akkor persze másodperc), hány teljes 3D-s kép készül el,
és kerül megjelenítésre. Adott konfigurációban szereplő videókártya,
konstans fill rate mellett, mondjuk egy Q3 Arena tesztben (amit mi most
kihagytunk..), a felbontás növelésekor, általában egyre alacsonyabb
frame rate-et produkál, ami érthető is, hiszen egyre több adatot kell
mozgatni a memória ilyen-olyan részeibe/ből (frame, Z, texture buffer),
azaz a memória sávszélessége igen erősen beleszól a teljesítmény alakulásába.
Ez az a tényező, amely a magasabb felbontásokkor a legnagyobb visszahúzó
erőt jelenti. Nem jobb a helyzet azonban az alacsonyabb felbontások
esetében sem, hiszen ott, bár a sávszélesség épp nem kérdés, a videókártya
kiszolgálása okoz gondot, olyannyira, hogy ezen
alacsonyabb felbontásokban a videókártya tényleges teljesítménye alig
mutatkozik meg. Persze ez itt szinte semmi gondot nem okoz, hiszen ezek
a limitált frame rate-ek is irdatlan magasak. Ezt
láttuk amúgy az első tesztben is, ahol a két processzor köré épülő rendszer,
rendre hatalmas eltéréseket mutatott, és bár nem frame rate-ben, a 3DMark2000
pontjai kb. ugyanezt jelentik. A két processzor
közti majd’ 500MHz különbség szépen mutatta, hogy a GF2-es kártya ebben
a felbontásban (640x480) szinte nem ismer lehetetlent. Egy 1,5GHz-es
CPU mellett, azonban szerintünk még jobban futott volna. Még az 1000MHz-es
Athlon sem volt neki elég, hiszen a 220/390MHz-es túlhajtáskor sem teljesített
sokkal jobban, az alap 200/333MHz-nél, amely azért meglepő, mert, mint
később látni fogjuk, ez a túlhajtás sokszor bizonyult nagyon hálásnak.
A következő
felbontás (1024x768/16bit) is rendkívül tanulságos. Látjuk, hogy a a
PII-es processzor továbbra is keresztül húzza a
GF2 számításait, amely a túlhajtásra szinte semmit sem reagál, azaz
még mindig (megint) a CPU jelenti a szűk keresztmetszetet. A dolgot
persze másképp is lehet értelmezni, bár ez kissé elfogultan hangoz,
azaz hogy “milyen jó, hogy a régi, 504MHz-es procim lazán
nyomatja ugyanazt a frame rate-et, mint 640-ben!”
Merőben
más a helyzet viszont az Athlon-os rendszer esetében, ott ugyanis már
tisztán látszik, hogy az adott felbontást már kicsit nehézkesebben veszi
a GF2, már ami a frame rate-et illeti, hiszen már nem bír olyan über
értékeket produkálni, mint tette azt 640x480-ban. A processzor már nem
igazán szűk, hiszen a 7600 körüli értékektől már
kissé eltávolodtunk. Viszont itt már ténylegesen van nyoma a videókártya
túlhajtásának, a majd’ 300 pontos plusz önmagáért beszél, nem érdemes
kihagyni.
Eddig
csak 16bit-es felbontásokról volt szó, nézzük azonban
most a 32bit színmélyeket. Igazából ez az a határvonal,
amit a 3dfx sokáig csak távolról méricskélt, bár legújabb (Voodoo4/5)
termékeivel már végre át is lépett. Jelentősége a látvány szempontjából
valóban nem elhanyagolható, csak egyszer kell látni így,
a különbség rögvest világossá válik.
Tehát
32bit. Az első ilyen felbontásunk az 1024x768-as, amelyről ugyancsak
akad mit mondani. Így ez az az első felbontás,
ahol már egyik processzor sem tett keresztbe GeForce-unknak, mert már
nem tehettek. A PII-es szűksége ugye valamivel
4400 felett húzódott, míg K7-esünké úgy 7600 fölött. Itt viszont már
mindkettő bőven ezen értékek alatt teljesített, amely egyrészt a lassan
kiapadó fill rate, illetve az egyre vészesebben
növekvő memória sávszélesség iránti igényből adódik. “Maga
a kártya, semmi más”, azaz itt újra és sokkal inkább érződik
a túlhajtás jelentősége, hiszen a kártya utolsó tartalékait mozgósíthatjuk
vele. Ha ilyen, vagy csak ennél magasabb felbontásokat szeretünk használni,
akkor már szinte alig éri meg a jóval drágább processzor, hiszen a fill
rate, és a memory bandwidth már szinte bármit visszafognak.
Utolsó
tesztelt felbontásunk, a még épp használható 1280x1024-es, amely a legtöbb
17”-os monitoron amúgy már nem is igazán mutat jól, illetve minimum
96kHz-es sorfrekvencia mellett frissítődik csak
nézhető mértékben.
Ez
a felbontás igen érdekes eredményeket hozott, hiszen itt már volt, hogy
beérte 504MHz-es PII-esünk az 1gigás Athlon-t, persze kissé túlhajtott
GF2-essel. Ekkorra már ténylegesen elfogyott a
fill rate, persze a korábbi állapotokhoz képest, és az mb
szűkössége is krónikussá vált. A két combo közt szinte már
semmi különbség nem mutatkozott, azoknak tehát, akik többnyire ezt a
felbontást használnák, a K7-est már nem javasoljuk.
A teszteket
összegezve megállapítható, hogy a GF2 core túlhajtásra szinte alig gyorsult,
míg a memória túlpörgetése többször impozáns javuláshoz vezetett. Mindamellett
gyenge processzor esetén a túlhajtásnak csak azután van jelentősége,
hogy a processzor már nem limitál, előtte teljesen felesleges. Eddig
még ugyan nem hangzott el, de már a GeForce256-nál is gyári borda+cooler
díszelgett a kártyákon, amelyről persze most sem kell lemondanunk, és
amelyek az eredményes túlhajtás sarokkövei is egyben.
Bár
már korábban is hallottunk róla, hogy bizonyos játékok nem igazán alkalmasak
egy ilyen erős kártya korrekt tesztelésére, lévén szinte alig használják
ki a képességeit, próbaképp azért lefuttattunk pár Unreal tesztet. Persze
most sem találhattuk fel a spanyol viaszt, ez a játék, bár 3D-s(D3D),
meg szerintünk messze a legszebb, ilyen tesztre nem alkalmas. Ugyanis
mindegy neki, hogy GeForce 2 vagy TNT 2, PII vagy Athlon. A mért frame
rate-ek alig különböznek egymástól. Némi különbség ugyan van köztük,
de ez alig több a semminél.
A kártya
350MHz-es RAMDAC-ja szintén alig kihasználható, bár a jó minőségű 2D/3D
képhez nyilván elengedhetetlen. Ez a jó minőség amúgy egy Matrox után
már nem is olyan egyértelmű, mindenesetre az átlagnál bőven jobb.
Végül
pedig szeretnénk újfent megköszönni a CHS Hungary Kft-nek, hogy biztosította
számunkra ezt a nem mindennapi videókártyát.
(keopsz)
